ferkointheusa:

A Natchez gőzhajó története tökéletes. Miután az első 1835-ben leégett, Thomas P. Leather kapitány megrendelte a másodikat. 1845-ben adták át, 1848-ban Leather eladta, mert nem volt elég gyors, utána a hajó leégett. Leather a pénzből megépítette a harmadikat, amelyik 1866-ban a mocsárba süllyedt. A negyedik mindössze hat hétig szolgált, amikor ütközött egy másik hajóval New Orleansban, majd kiégett a kikőtőben, 12 másik hajót felgyújtva. Az ötödiken sikerült túladnia a kapitánynak pár év után, alig fél évvel azelőtt, hogy elsüllyedt volna. A pénzből megrendelte a hatodikat, a könföderáció oldalán csapatszállítóvá változtatta, majd 1863-ban felgyújtotta, mielőtt az ellenség elfoglalja. A hetedik hajóra hat évig gyűjtötte a pénzt, 1869-ban végre átvehette, ezzel a hajóval szerencséje volt, 1879-ig hajókázott vele utasokat és gyapotot szállítva fel-le a Mississippin. A legbüszkébb nem arra volt, hogy soha sem égett le ez a hajója, hanem hogy soha sem vonta fel az amerikai lobogót. Vagyonos ember lett és a nyolcadk Natchez 1879-ben a világ legdrágább gőzőse volt. 1885-ben életében először még az amerikai lobogót is felvonta. 1888-ban teljesen felújította a hajót, hogy 1889-ban leégjen a gecibe.

Szóval ezek után 1975-ban megépítették a kilencedik Natchezt.

  07/27/12 at 05:50pm
  1. menikmati reblogged this from ferkointheusa
  2. markoferko reblogged this from ferkointheusa
  3. ferkointheusa posted this